2016. november 16., szerda

Tojásleves vagy köménymagos leves

Habár nagyon szeretem ezt a könnyen és gyorsan elkészíthető - ámbár mutatósnak éppen nem mondható - levest, eddig még soha nem készítettem. Ezért amikor kislányom előállt a kéréssel, hogy ezt főzzek, édesanyámtól kértem telefonos segítséget, így hiba nélkül készítettem el életem első - de biztosan nem utolsó - tojáslevesét.
Hozzávalók


- 1 közepes fej vöröshagyma
- kevés olaj
- 5 tojás
- 1 liter víz
- só, bors, kömény (lehet egész is, én őröltet használtam)
- 1 evőkanál liszt
- 1 kávéskanál őrölt pirospaprika

Elkészítés

A vöröshagymát apró kockára vágom, és az olajon puhára dinsztelem. Már itt lehet sózni, hamarabb megpuhul a hagyma. 
Közben a tojásokat egyesével feltöröm
Egy villával (vagy ha van ilyen kicsi kézihabverő, akkor azzal) jól összekeverem. 
Amikor a hagyma már puha, hozzáadom a lisztet, és alaposan elkeverem. 
Ezután ízesítem még sóval, borssal, pirospaprikával, kevés őrölt köménnyel
Felöntöm a vízzel, és legalább 10 percig még rotyogtatom.
Végül állandó kevergetés közben hozzácsorgatom a felvert tojásokat is, és még 5 percig hagyom rotyogni. 
Még melegen tálalom, de egy napos állás után is ugyanolyan finom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése