2016. január 10., vasárnap

Kakaós csiga

Egyik nap az oviból hazafelé kislányom azt mondta, hogy ő kakaós csigát szeretne vacsorázni. Ezzel feladta a leckét, mert egy 3,5 hónapossal és a 4 évessel egyedül azért kihívás tud lenni este egy ilyen mutatvány, de ismer már jól a kiscsaj: ha ilyet kér tőlem, nehezen tudok neki nemet mondani. Most sem tettem, és milyen jól tettem :o)
A receptet Limarától vettem, de nyilván szokásomhoz híven saját számra alakítottam néhol.
Hozzávalók


- 50 dkg liszt
- csipet só
- 3-4 evőkanál cukor
- 1 egész tojás
- 2,5 dl langyos tej
- 2 dkg élesztő
- 10 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez

- 10 dkg olvasztott vaj
- 2 púpos evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 3-4 evőkanál cukor

Elkészítés

A langyos tejben kevés cukorral felfuttatom az élesztőt. A keverőtálba kimérem a lisztet, sót, a maradék cukrot, és a tojást beleütöm. 
Hozzáadom a habos élesztőt és az olvasztott vajat is, majd jó 15 percig dagasztja a gép. Ezután félreteszem, hogy duplájára keljen.
Mikor már szépen megkelt a tészta, lisztezett felületre borítom, és kb 3 mm vastag téglalapra nyújtom. Nálam úgy alakult, hogy ebben az állapotban is kelt még vagy 10 percig, és szerintem nem tett neki rosszat. 
A tölteléket elkészíteni sem nagy ördöngősség: egyszerűen csak összekeverem az olvasztott vajat a cukorral és a kakaóporral. 
Szóval a kinyújtott tésztát megkenem az olvasztott vaj-kakaópor-cukor masszával, és feltekerem. 
Kb 2 ujjnyi vastag szeletekre vágom (nekem 12 db lett belőle, és ez így jól elfért a tepsin is), és sütőpapíros tepsire teszem őket ügyelve arra, hogy maradjon helyük, mert még kelni fognak.
30 percig pihennek, közben a sütőt előmelegítem 180 fokra. 20-25 perc alatt sülnek finom ropogósra. Ha marad (hahaha), akár napokig is eláll dobozban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése