2015. július 11., szombat

Joghurtos kifli

Kicsit hasonlít a retro kiflire, csak éppen nem volt kéznél öregtésztám, és helyettesítettem több liszttel és élesztővel.
Hozzávalók

- 55 dkg liszt (BL55)
- 2 dkg élesztő
- 150 g joghurt
- 180 ml tej + 30-40 ml
- fél kávéskanál cukor
- 2 evőkanál olaj
- egy kávéskanál só
- kb 2-3 evőkanálnyi tk rozsliszt
- díszítéshez magok

Elkészítés

A cukros langyos tejben (180 ml) felfuttatom az élesztőt. Közben minden egyéb hozzávalót kimérek a dagasztótálba: a lisztet, közepébe mélyedést csinálok és beleöntöm az olajat és a sót, majd a joghurtot is. Ha már szép habos az élesztő, mehet az is az edénybe, és hadd dolgozzon a dagasztókar :o)
Ha úgy látom, hogy még elbírja a maradék tejet is, hozzálöttyintem. Én most kicsit soknak találtam az így kapott végeredményt, ezért pár kanálnyi rozslisztet is adtam hozzá, és úgy dolgoztattam 15 percig a masinát. Utána 30 percre félreraktam pihenni. Ezután a tésztát elfeleztem, és külön külön kerek lapokat nyújtottam belőle, amilyen vékonyra tudtam. Mindkét lapot 8 háromszögre vágtam, a háromszögeket a rövidebb oldaluk mentén feltekertem kifli formájúra úgy, hogy közben kicsit nyomtam is rajtuk, hogy szorosabban illeszkedjenek. Sütőpapíros tepsire mentek újabb 15 percre. Közben a sütőt 200 fokra előmelegítettem. Sütés előtt vízzel alaposan megspricceltem, és megszórtam szezám- és lenmaggal. 18 percig sütöttem mindkét tepsi, egymás után. Sülés után a tepsin hagytam őket hűlni kicsit. Még langyosan, teavajjal vagy finom házi eperlekvárral verhetetlen :o)

1 megjegyzés:

  1. Most sültek ki! :-) Annyit változtattam hogy a fehérliszt kb 30-35%-át lecseréltem tönkölylisztre, és tettem bele egy púpozott evőkanál lenmaglisztet. Isteni lett!!! Nagyon köszi a receptet! :-)
    (És az eperlekváros ötletet is, két kifli már el is fogyott, annyira kóstolgattam... :-))

    VálaszTörlés