2015. június 28., vasárnap

Eperkrémleves vagy pohárkrém

Ha már eperszezon, folyjon a csapból is az eper :o)
Miután befőztem a kellő mennyiségű lekvárt, a maradék eperből készítettem egy kis eperkrémlevest vagy éppen pohárkrémet - kinek hogy tetszik.
Hozzávalók


- 0,5 kg eper
- ízlés szerint szerecsendió, őrölt gyömbér, fahéj és szegfűszeg
- kevés vaníliáscukor
- 2 dl tejszín

Elkészítés

Két részre osztom az epret. Kb. kétharmadából lesz a massza, a maradékot pedig nagyobb darabokra vágom, hogy így is találkozzak vele a tányérban/pohárban.
Az eper kétharmadát felteszem a cukorral főni. 
Amikor már levet ereszt és folyni kezd, rásegítek kicsit botmixerrel, majd a fűszerekkel ízesítem. 
Pár percig összeforralom az egészet.
Beleteszem a nagyobb darabokra vágott maradék eperszemeket is.
Majd belecsorgatom a tejszínt. 
Rottyantok rajta még egyet, majd hagyom kihűlni, és hidegen hűtőbe teszem. Tányérban vagy pohárba rétegezve, tejszínhabbal tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése