2015. január 2., péntek

Háromszínű csíkos kalács

A csíkoskalács ötlete nem újkeletű, ez már sokszor és jól bevált recept. Ma viszont újítottam rajta. Kislányom kérésére nem a szimpla két színű tekercs készült ma, hanem három színű lett, és az igazat megvallva nagyon örülök, hogy hallgattam rá :o)
Hozzávalók

- 30 dkg finomliszt
- 1,5 dl langyos tej
- 1/4 kocka friss élesztő
- 1,5 evőkanál cukor
- 1/2 mokkáskanál só
- 1 evőkanál vaj (3 dkg)
- 1 kisebb tojás + egy a kenéshez
- 1 púpos evőkanál kakaópor
- ízlés szerint mazsola
- egy kávéskanál piros ételfesték

Elkészítés

A mazsolát kevés langyos vízbe teszem ázni, és félreteszem, hadd puhuljon.

A tejet megmelegítem, egy fél kanál cukrot elkeverek benne, és belemorzsolom az élesztőt.
Amíg felfut, egy tálba kimérem a lisztet, beleteszem a sót, a maradék cukrot és a tojást. Ha az élesztő elkezd felfutni, mehet bele a vaj, hogy kicsit átmelegedjen, elolvadjon benne. Végül ezt is beleöntöm a tálba, és géppel jó alaposan összedolgozom.
Akkor jó, ha elválik az edény falától. Ha túlságosan lágy a tészta, kevés lisztet adunk még hozzá. Közben a kakaóport elkeverem egy mokkáskanálnyi cukorral és 2-3 evőkanál vízzel. Három egyforma részre osztom a tésztát.
Az egyik része megy lisztezett felületre pihenni, a másik felébe beledolgozom a kakaót, a harmadikba beleöntöm az ételfestéket, és alaposan átgyúrom. Ha túlságosan lágy lenne, kevés lisztet adok még hozzá (ne sokat, akkor a legfinomabb, ha laza a tészta). Mehetnek a sárga tészta mellé pihenni, meleg helyre, tiszta konyharuhával letakarva, legalább 30 percre.
Ezután lisztezett lapra borítom mindhárom gombócot, és egyformára nyújtom őket: kb. 30*40 cm-esre. A sárgára óvatosan ráteszem a barnát.
A barnára pedig a pirosat.
Megszórom a lecsepegtetett mazsolával.
Ezután feltekerem úgy, hogy a rövidebb oldala legyen felém. Sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába teszem (az enyém 30*10 cm-es). Meleg helyen, letakarva újabb 30-40 percet pihenget.
A tojást egy villával habosra keverem, és megkenem vele a kalács tetejét. 160 fokra előmelegített sütőbe teszem 30 percre, alul-felül sütéssel, középső rácsra. 30 perc után elzárom a sütőt, és még 10 percig hagyom bent a kalácsot. A sütőből kivéve 5 percig pihen még a formában, majd rácsra téve óvatosan lehúzom a sütőpapírt, és még 10 perc pihenés után lehet szeletelni.
Érdemes várni a szeleteléssel, különben morzsálódik. Tejjel vagy kakaóval remek reggeli vagy uzsonna válik belőle :o)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése